Az Európai Unió támogatásának jóvoltából 2025.05.15-én került megrendezésre az Erasmus+ projektünk zárórendezvénye a baktalórántházi Fenyves Szálloda és Konferencia Központban.
Az Európai Unió támogatásának jóvoltából 2025.05.15-én került megrendezésre az Erasmus+ projektünk zárórendezvénye a baktalórántházi Fenyves Szálloda és Konferencia Központban.
A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Elnöksége 2023-ban alapította meg a Debrecen és Magyarország ikonikus séfjéről elnevezett Boros László-díjat. Boros László kollégánk világéletében a fiatalok karrierútjának egyengetéséért és a magyar gasztrokultúra öregbítéséért dolgozott.
A díjat azok a 25 év alatti fiatalok kaphatják, akik példamutató munkásságukkal, rövid időn belül saját korosztályuk példaképévé váltak. Eddigi szakmai munkája elismeréseként, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Elnöksége 2025. május 24-én, Budapesten jelentette be, hogy Kocsis Marcell lesz a második fiatal szakember, akinek Boros László-díjat adományoz.
A díj ünnepélyes átadására 2025. május 28-án 11.00 órakor a debreceni Vénkert utca 2. szám alatt, a DSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola előtti parkban található Boros László-mellszobornál került sor.
Kocsis Marcell azon szerencsés fiatal szakemberek közé tartozik, aki elmondhatja magáról, hogy munkája a hivatása is egyben. Fiatal kora ellenére elhivatott szakmája és a versenyzések iránt. Folyamatosan tanul, fejleszti tudását és keresi az új szakmai kihívásokat. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség életében is aktívan részt vesz, igyekszik tudását már most tovább adni a fiatalabb korosztálynak a szövetség mentorprogramjának keretein belül. Tanulmányait a Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában kezdte, majd szakmai gyakorlatát a székesfehérvári Diófa Étteremben végezte, ahol a mai napig is dolgozik. Számos nemzetközi versenyen részt vehetett már, eleinte konyhai segítőként 2018-ban a Magyar Bocuse d’or-on és a Magyar Nemzeti Szakács Válogatottal a németországi szakácsolimpián. Commisként 2021-ben a Magyar Bocuse d’or döntőjében bronzérmet nyert, 2022-ben a Global Chefs Challenge abu dhabi-i világdöntőn pedig 8. helyezett lett Adamek Balázs vezető séf mellett. 2023-ban aranyérmet szerzett szintén commisként a Global Chefs Challenge európai elődöntőjében, majd pedig 2024-ben Szingapúrban képviselte Magyarországot vezető szakácsként, ahol a Global Chefs Challenge világdöntőn európai 4. helyen végzett párban dolgozva Fekete Panni commis-val.
Elérkezett az idő, hogy a gasztronómiai vállalkozások is éljenek a GINOP Plusz 2.1.3-24 pályázat nyújtotta lehetőségekkel, amennyiben még nem tették meg! Ugyanis a program harmadik, egyben utolsó szakasza 2025 szeptemberében zárul le. Érdemes már most, a nyári időszakban elkezdeni a felkészülést, hogy szeptemberre zökkenőmentesen összeállítható legyen a pályázat.
A pályázat célja
A GINOP Plusz 2.1.3-24 pályázat célja, hogy támogassa a magyar mikro- és kisvállalkozások innovációs fejlesztéseit, különös tekintettel azokra a cégekre, amelyek eddig nem foglalkoztak innovációval. A támogatás segítségével a vállalkozások új vagy jelentősen továbbfejlesztett üzleti folyamatokat hozhatnak létre, növelve ezzel versenyképességüket. Ez különösen releváns a gasztronómiai szektornak, amelyben az egyedi megoldások piaci előnyt jelenthetnek.
A pályázat utolsó, harmadik szakasza 2025. szeptember 9. és 2025. szeptember 23. között lesz nyitva. Az első két szakasz tapasztalatai azt mutatják, hogy érdemes jelentős időt fordítani az előkészítésre – hiszen nem csupán egy dokumentáció összeállítása várt el, hanem előzetes képzésen is részt kell vennie a cégnek.
Kik jelentkezhetnek?
A kifejezetten mikro- és kisvállalkozások számára elérhető pályázat feltételei a következők:
Támogatható tevékenységek
A gasztronómiai vállalkozások számára különösen hasznos lehetőség a folyamatinnovációs fejlesztésekre vonatkozó támogatás. Ide tartozik például:
Alapvető vállalások
A támogatott projekteknek mérhető eredményeket kell felmutatniuk. Például a kedvezményezettek bruttó hozzáadott értékének legalább 5%-kal növekednie kell a projekt befejezését követő első vagy második évben.
Ezenkívül kötelező az innovációs tréningen való részvétel, amely négy modulban kínál elméleti és gyakorlati felkészítést az innovációs tevékenységek megvalósításához. A tréning térítésmentes, és a Nemzeti Innovációs Ügynökség szervezésében zajlik.
Miért érdemes nyáron elkezdeni a felkészülést?
A tapasztalatok szerint a sikeres pályázatok kulcsa az időben történő és alapos előkészítés. Nyáron nagyobb erőforrások állhatnak rendelkezésre a háttérmunkák elvégzéséhez, például az innovációs tréningek lebonyolításához és a szükséges tanácsadói szolgáltatások igénybevételéhez. A tréningek keretében olyan tudást szerezhetnek a résztvevők, amelyek hozzájárulnak projektjük precíz és hatékony megvalósításához.
Támogatás mértéke és összege
A támogatás intenzitása a projekt elszámolható költségeinek maximum 70%-a lehet, ami jelentős támogatást nyújthat a pékségek számára. Az igényelhető összeg minimum 20 millió, maximum 50 millió forint.
Ne maradjon le a lehetőségről! A gasztronómiai vállalkozásoknak ez egy egyedülálló alkalom, hogy átfogóan megújítsák működésüket, növeljék hatékonyságukat és megőrizzék versenyképességüket. Lépjen időben, kezdje el még ma a felkészülést a pályázat sikeres beadásához!
Amennyiben további kérdése lenne a pályázattal kapcsolatban, keressen minket bizalommal az alábbi űrlap kitöltésével!
Goodwill Consulting Kft. – Információból fejlesztés, a fejlesztésből siker
A Toscana Cukrászda és Kávéház 2006 óta várja vendégeit és az MNGSZ tagokat Győr Szabadsághegy városrészében, mediterrán hangulattal és családias légkörrel.
Kapcsolat:
- Telefonszám: 06 96 412 786
- Honlap: https://toscanacukraszda.hu
- Facebook oldal: https://www.facebook.com/ToscanaCukraszda
- Térkép: https://maps.app.goo.gl/NtuWTbzhxrDFtMqB6
Kedvezmény részletei:
A kedvezmény helyben fogyasztásra, vagy sütemény elvitelére érvényesíthető. Nem használható fel torták rendelésére, rendezvényekre vagy esküvői megrendelésre.
A kedvezmények nem összevonhatóak, ünnepnapokon és rendezvényeken a tagkártya kedvezmény nem érvényesíthető! A kedvezmény kizárólag a tagkártya tulajdonos egyedüli fogyasztására alkalmazható.
Tagkártya elfogadás feltételei:
Az adott tárgyévben érvényes tagkártya kizárólag személyazonosságot igazoló fényképes okmány felmutatásával érvényesíthető.
2024-ben az Európai Unió támogatásának köszönhetően, egy Erasmus+ partnerség keretében (2023-2-HU01-KA210-VET-000177733 projektszámú Erasmus+ „Small-scale partnerships in vocational education and training”) a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség digitális, projektalapú módszertan kidolgozásába kezdett egy olasz partnerével.
Projekt címe:
"Promoting regional agriculture and hospitality as complementary and mutually supportive sectors for vocational students and trainers.”, azaz "A regionális mezőgazdaság és a vendéglátás, mint egymást kiegészítő és kölcsönösen támogató ágazatok népszerűsítése a szakképzésben részt vevő tanulók és oktatók számára."
Projekt alcíme:
"Hand in Hand Cooperation"
A 2024. december óta tartó, többfázisú iskolai tesztelést követően az MNGSZ szakemberei azon dolgoznak, hogy összeálljon az a digitális, projektalapú módszertan, melynek segítségével célunk szemléletváltozást előidézni a mezőgazdaságot és a vendéglátást oktatók és tanulók körében. Közvetett módon célunk a fogyasztói szokások átalakítása a környezeti fenntarthatóság jegyében. Digitális platformon oktató videókkal segítjük a szakoktatók munkáját, hogy a projektmunkában megfelelő módon tudják segíteni a tanulókat. A tesztelés eredményei azt jelezték vissza számunkra, hogy mind a tananyag témája, mind pedig az oktatási forma (digitális, projektalapú) a tanulókat egy kreatív, élményszerű tanulásba vezette be. Szakoktatói visszajelzéseink azt mutatják, hogy a tananyag szélesíti palettájukat, és a projekt alapú oktatás fejlesztéséhez nagy segítséget nyújt.
A módszertan minden segédanyagával együtt 2025. májusától elérhető lesz az Európai Unió EPALE felületén angol nyelven. A digitális anyag kiegészül egy nyomtatott munkafüzettel is, melyet 2025. május 15-én mutat be a szövetség a projekt zárórendezvényén. A zárórendezvényen a szövetség elnöksége, olasz partnerünk, döntéshozók, centrum és iskolai vezetők, szakoktatók és tanulók is jelen lesznek, ahol bemutatjuk a projekt eredményeit és a tananyagot. Célunk, hogy minél több magyar, olasz és európai uniós tagállam iskolájába elinduljon a tananyag oktatása.
Szakmai szervezetként rengeteg megkeresést kapunk munkakereséssel kapcsolatban. Szövetségünk nem foglalkozik munkaerőközvetítéssel, de áprilistól új partnerünk, a VLM Hungary Kft. segít a munkatalálásban.
Csatlakozzanak a Facebook csoporthoz, hogy a legújabb hirdetésekről frissen értesüljenek, illetve böngésszék át partnerünk honlapját.