MNGSZ

MNGSZ

szerda, 16 október 2024 12:18

Magyar csapat a szingapúri világdöntőben

MAGYAR CSAPAT A VILÁGDÖNTŐBEN

Global Chef Challenge 2024- Szingapúr

 

A Global Chef Challenge világdöntőnek az október 20 és 25 között megszervezésre kerülő Worldchefs Congress & Expo ad otthont Szingapúrban. A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak, hogy négy kategóriában mérjék össze tudásukat. Hazánkat két szövetségi mentorált fiatal, Kocsis Marcell és Fekete Panni képviseli október 24-én a melegkonyhás versenyen. Büszkeség, hogy világszinten csak 16 nemzet jutott tovább a szingapúri világdöntőbe a fenti kategóriában, ebből is csak 8 európai ország, melyből az egyik Magyarország!

A döntőben 12 főre kell elkészíteni 4 fogást, meghatározott alapanyagok felhasználásával, 5 óra leforgása alatt. Az első fogás egy vegán előétel, a második fogás egy halétel, a harmadik fogás egy húsétel, a negyedik pedig egy csokoládés, teás desszert. A menü egyelőre a nagyközönség előtt nem ismert, a verseny lezárulta után mutatjuk be a fogásokat képes formában.

Marcell és Panni versenyzőink mögött egy óriási szakértői brigád állt fel, hogy támogassák őket a mentális, a gyakorlati és a technológiai felkészülésben, folyamatos szakmai felügyeletet és támogatást biztosítva a verseny alatt a helyszínen és Magyarországról egyaránt. Szingapúrban Timár Attila chef, szövetségünk hazai és nemzetközi kapcsolatokért felelős kabinetvezetője, Magyarországról pedig Adamek Balázs, Hack Barnabás és Petrezselyem Adrienn mentorok segítik a versenyt érintő szakmai munkát.

A Worldchefs világszövetség az életre hozott versennyel egyidőben kongresszust tart, melyen új elnököt, új tisztségviselőket választanak a közel 110 országból érkező delegáltak, a következő négyéves ciklusra. A kongresszuson a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség két tisztségviselője, Krivács András elnök és Fehér Ágnes főtitkár képviselhetik Magyarországot.

Szurkoljuk együtt Magyarország!

 

 

vasárnap, 13 október 2024 08:42

La’ Róna Bisztró és Borbár - Kiskőrös

 

Híres magyar költőnk, Petőfi Sándor szülőhazájában elhelyezkedő szállásunk hangulatos modern

éttermével és a kapcsolódó szolgáltatásokkal várja az MNGSZ tagokat!

Kapcsolat: 

Telefonszám: +3620/2444651

Honlap: larona.hu

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Facebook oldal: La' Róna Bisztró és Borbár

Térkép: Google Maps

Kedvezmény részletei:

Étterem: 10%

Szálloda: 5%

A kedvezmények nem összevonhatóak, ünnepnapokon és rendezvényeken a tagkártya kedvezmény nem érvényesíthető.

Éttermi szolgáltatásra vonatkozó kedvezmény kizárólag a tagkártya tulajdonos egyedüli fogyasztására és szállodai tartózkodására alkalmazható.

Tagkártya elfogadás feltételei:

Az adott tárgyévben érvényes tagkártya kizárólag személyazonosságot igazoló fényképes okmány felmutatásával érvényesíthető.

 

 

 

vasárnap, 29 szeptember 2024 09:51

Elnöki jegyzet, 2024.szeptember

A idegenforgalmi főszezon kellős közepén robbant – szerencsére nem életeket kioltóan a – bomba, amiről közvetlenül azután értesülhetett a szakmai közvélemény és az érintett vendéglátós ágazat több százezres szakmai közege, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az Amerikai Egyesült Államokban tett látogatásáról hazaérkezve bejelentette: tengerentúli jó példaként érdemes elgondolkozni azon, hogy a borravalót adómentessé teszik. Szakmai szervezetektől kezdve érdekképviseleti szerveken át, maguk az érintettek is elmondták, hangoztatták véleményüket, s hangoztatják jelenleg is erről a témáról, ami gazdasági vetületű ugyan, de mégis egyfajta nemzetet érintő kényes kérdés. Mielőtt lapunk is kifejtené erről a véleményét, a szerkesztő szeretné az olvasó figyelmébe ajánlani a borravaló kifejezés sajátos üzenetét, vetületét. Lapunk címe: Minőségi Borok Ételek Életek – MBÉ asztali örömök magazin. A borász társadalom mindennapi folyamatait követjük hasábjainkon, bemutatva emblematikus, feltörekvő borászokat, családi vállalkozásokat, s persze az is hivatásunk, hogy a vendéglős szakma kulisszái, részletei mögé nézzünk. Mostanában egyre több panasz hallatszik arról, hogy csökken a borfogyasztás, különböző lobbiknak köszönhetően, előtörnek más alkoholos és nem alkoholos italok, ostromolva a fogyasztókat. A piaci tülekedés része, de kedves borász és vendéglátós barátaim figyelmét felhívom arra, hogy a borravalónak van egy olyan marketing hatása, ami kőbevésetten egyedülálló. Kérdezem én: miért nem hívják a hálapénz ezen formáját sörre valónak, pálinkára valónak, ginre valónak, de nem sorolom tovább az italfajtákat. Köszönjük meg a magyar nyelv szótárának, hogy borravalóként emlegeti ezt a sajátos megköszönő szemléletet, amivel a fogyasztó mióta csak fogyaszt, szembesül. Döntenie kell nagyon sokféle szempont szerint, miért is adja oda azt a bizonyos plusz pénzt. Kinek is? A felszolgálónak? A vendéglősnek? (vállalkozónak?) A szakácsnak? A cukrásznak? A mosogatónak?, hogy ne folytassam tovább a sort. A borravaló – amit lehet borra, de még kólára, mi több a felszolgáló új születendő gyermekének pelenkára -, megfoghatatlan, de mégis üzenetjellegű. Menjünk tovább! Viták, vendégbeírások tömkelege foglalkozik azzal, hogy kell-e szervízdíj és a szervízdíjba mi van beépítve? ÁFA + TB-járulék és a borravaló után természetesen smmiféle befizetés nem jár. Sokan kérdezik, hát nem arról van szó, hogy egy étterem, borászat, pizzéria, vendéglő azon pillanatait részesítjük köszönetbe, amelyeket hivatásából adódóan természetesen produkálniuk kellene, ellenértéket kérve mindezért? Nem arról van szó, hogy a borravaló – miközben a hálapénzt kiűztük az egészségügyből, törvényi határozat alapján, – valami elvetendő, a morális szempontból nem vállalható bevételi forrás. A vendéglősökkel, különböző szakmai szervezeti vezetőkkel beszélgetve az látszik, inkább az rajzolódik ki, hogy a pontos törvény megjelenése nyomán, majd tényszerű lesz, mi a teendő? Szerteágazó formában osztják szét jelenleg is a plusz bevételeket. Ez a munkaadótól éppúgy függ, mint attól a közösségtől, amelyet ez érint. Ahol demokratikusan megbeszélik a dolgokat, hozzátéve azért is, mert jó a csapat, ott szerintem nem lehet probléma ezzel a metodussal. A boltnak menni kell! Ha pedig a mostani munkaerőválság kellős közepén plusz forrásokat vonunk meg – éppenséggel eddigi módon az adóval –, nem segíti a helyzetet. Számos helyen fel van tüntetve a szervízdíj, mint kötelezően alkalmazott tétel. Ezt a vendég tudomásul veszi. A borravaló viszont nagyon is személyre szabott :a felszolgálónak a teljesítményéért, annyit, amennyit akarok, annyit adok. A borravaló mehet saját zsebre, mehet közös kasszába. Ezt is meg kell beszélni, kinek-kinek hogyan jó, hogyan lehet valóban hasznossá és láthatóvá tenni? Most arról nem szeretnék beszélni, hogy a borravaló eltüntetése mondjuk a tulajdonos részéről kizsákmányolás, egyben pedig öngyilkos lépés. Ott fogják hagyni, mert kapzsi, nem akarja megfelelő módon megfizetni azokat, akikből él. Szóval ez olyan bomba, aminek utóhatásairól még sokat fogunk beszélgetni, de szeretném megnyugtatni olvasóimat: borravaló volt, van és lesz is! A jogszabályok törvényében majd meglátjuk, milyen mértékadó utak lesznek e tekintetben.

Krivács András

 
2024. szeptember 11-13. között Szalay Zita, oktatásért és Bobák József, éttermi kultúráért felelős alelnökeink megfigyelőként vettek részt a Worldskills 2024-es – Szakmák világversenyén, Franciaországban.
 
Elsősorban a pincér-vendégtéri szakember, a szállodai recepciós és a szakács versenyszámokat kísérték kiemelt figyelemmel. A világtrendek követése rendkívül fontos szövetségünk számára, hiszen az MNGSZ mentorprogramon, a felnőtt szakembereknek szervezett képzéseken, valamint az országos roadshow-k alkalmával is az újdonságokat, aktuális trendeket és technológiákat adunk át a résztvevőknek minden szakmában. A verseny szervezése kiváló volt, szakértőink ebből is rengeteget tanultak a jövőbeli szövetségi versenyek felépítésének megfelelő átgondolásához. 
 
Turisztikai vonalon szállodai recepciós szakmában 22 versenyző mérette meg magát a nemzetközi zsűri előtt, 4 napon keresztül. A versenyzőknek sokféle készségüket és képességüket kellett megmutatni: elsősorban jó szóbeli és írásbeli angol nyelvtudást, kiemelkedő kommunikációs és problémamegoldó képességet. A szakmai tudást mesterségesen kialakított szállodai recepción mutathatták be. A projektfeladat megoldásához szükségük volt a foglalási rendszerek ismeretére, vendégszolgáltatással kapcsolatos tudásra valamint a be- és kijelentkezési eljárások alkalmazására. A zsűriben a szakértők a WSI szabványoknak megfelelően értékelték a versenyzők munkáját.
 
 
A pincér versenyszámban 34 versenyzőt láthattunk, akik különböző feladatokon keresztül több kategóriában mutatták meg szakmai tudásukat. A felszolgálók széles körű ismeretekkel rendelkeztek a felszolgált ételekről, a terítés szabályairól, a vendégekkel való kommunikációról és a különböző stílusú felszolgálási módokról. Feladatként jelentek meg a következők: Bor dekantálás -Barista munka, kávékészítmények -Bártender feladatok -Élőmunka , felszolgálás a vendégek részére, különböző üzlettípusokban, és alkalmakra: Fine Dining, Banquet szerviz, Bistro munka. Svájci, angol , francia felszolgálási módok alkalmazása, különböző versenyhelyzetben . Sültek és torta szeletelése a kisegítő asztalon , banán flambírozás. -Egyéb feladatok: fogadó falatok készítése, szalvétahajtogatás tíz variációban, 4 fehér és 4 vörösbor felismerése , jellemzése.
 
 
Az MNGSZ nevében gratulálunk minden magyar versenyzőnek, akik 21 versenyszámban mérették meg magukat.
 
Reméljük, hogy az elkövetkezendő években szövetségi szinten is hozzá tudunk járulni a fiatalok sikeréhez, Magyarország képviseletéhez a képzéseink segítségével.
szombat, 28 szeptember 2024 21:01

Paprika Csárda- Hegyeshalom

A Paprika Csárda az M1-es autópálya mellett, a hegyeshalmi határátkelőhely közvetlen közelében található.

Régi csárdák hangulatát idéző, magyaros étterem.

Kapcsolat: 

Telefonszám: +3696/ 568 210

Facebook oldal: Paprika Csárda

Térkép: Google Maps

Kedvezmény részletei:

Étterem: 5 %

A kedvezmények nem összevonhatóak, ünnepnapokon és rendezvényeken a tagkártya kedvezmény nem érvényesíthető. Éttermi szolgáltatásra vonatkozó kedvezmény kizárólag a tagkártya tulajdonos egyedül fogyasztására alkalmazható.

Tagkártya elfogadás feltételei:

Az adott tárgyévben érvényes tagkártya kizárólag személyazonosságot igazoló fényképes okmány felmutatásával érvényesíthető.

 

 

 

szombat, 28 szeptember 2024 20:56

Fehér Akác Étterem- Pér

A Fehér Akác étterem a Győr környékén élők rég ismert, kedvenc vendéglátó helye Kellemes, nyugodt környezet jó ételek és italok, udvarias kiszolgálás jellemzi.

Kapcsolat: 

Winkler Anita

Telefonszám: +3620/928-6818

Facebook oldal: Fehér Akác Étterem

Térkép: Google Maps

Kedvezmény részletei:

Étterem: 10%

A kedvezmények nem összevonhatóak, ünnepnapokon és rendezvényeken a tagkártya kedvezmény nem érvényesíthető. Éttermi szolgáltatásra vonatkozó kedvezmény kizárólag a tagkártya tulajdonos egyedül fogyasztására alkalmazható.

Tagkártya elfogadás feltételei:

Az adott tárgyévben érvényes tagkártya kizárólag személyazonosságot igazoló fényképes okmány felmutatásával érvényesíthető.

 

 

 

szombat, 28 szeptember 2024 20:49

Matróz Étterem- Győr

Kívülről egy gyönyörű, barokk műemlék. Belülről egy nagymúltú, hangulatos vendéglő, ez a Matróz.

Persze ennél jóval több, itt található a győriek kedvenc halászleve, a híres szigetközi eceteshal és a minden reggel frissen készített házi töpörtyűs pogácsa.

Betérő vendégeink a finom ételek mellett egy különleges, egyedi hangulatú étteremben találják magukat, melyet hangulatos közösség tesz még élvezetesebbé.

Kapcsolat: 

Telefonszám: +3630/553-8947

Facebook oldal: Matróz Étterem

Térkép: Google Maps

Kedvezmény részletei:

Étterem: 10%

A kedvezmények nem összevonhatóak, ünnepnapokon és rendezvényeken a tagkártya kedvezmény nem érvényesíthető. Éttermi szolgáltatásra vonatkozó kedvezmény kizárólag a tagkártya tulajdonos egyedül fogyasztására alkalmazható.

Tagkártya elfogadás feltételei:

Az adott tárgyévben érvényes tagkártya kizárólag személyazonosságot igazoló fényképes okmány felmutatásával érvényesíthető.

 

 

 

szombat, 28 szeptember 2024 20:39

Izsóp Étterem és Bisztró- Pannonhalma

ÍZEK, ÉLMÉNYEK, IZSÓP- Ahol otthon érzed magad!

Pannonhalmán várjuk nagy szeretettel az MNGSZ tagokat!

Kapcsolat: 

Telefonszám: +3630/9957518

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Facebook oldal: Izsóp Étterem és Bisztró

Térkép: Google Maps

Kedvezmény részletei:

Étterem: 10%

A kedvezmények nem összevonhatóak, ünnepnapokon és rendezvényeken a tagkártya kedvezmény nem érvényesíthető. Éttermi szolgáltatásra vonatkozó kedvezmény kizárólag a tagkártya tulajdonos egyedül fogyasztására alkalmazható.

Tagkártya elfogadás feltételei:

Az adott tárgyévben érvényes tagkártya kizárólag személyazonosságot igazoló fényképes okmány felmutatásával érvényesíthető.

 

 

 

A debreceni központú Baromfiudvar 2002 Kft. egyik szellemi atyjáról, Juhász Imréről elnevezett új logisztikai központban aláírtuk a következő időszak hosszútávú együttműködését biztosító szerződést.
 
12 éve kölcsönös bizalommal, kiváló partnerségi viszonyt ápolva, támogatjuk egymás munkáját. Kiemelten fontos számunkra a családi alapokon, 100% magyar tulajdonú, a társadalmi felelősségvállalás által elhivatott, glokális ellátó!
A cég és szakmai szervezet közös kapcsolódási pontjai, vezérlő értékei között nincs különbség!
 
Egészség megőrzése - Kiváló csapatszellem - Alapvető emberi értékek tisztelete - Fenntartható eredményesség - Szakmaiság biztosítása
 
Az együttműködés egyik fő célja a hazai gasztronómiai szereplők és a vendéglátói szakma utánpótlásának támogatása, mely kiemelten fontos szerepet kap a szövetségünk tevékenységei között.
szombat, 28 szeptember 2024 09:28

Tagkártya elfogadóhelyek országszerte

Az MNGSZ tagokat nagy szeretettel várják a tagkártya elfogadóhelyek országszerte!
 
Vegye igénybe a kedvezményeket itthon pihenésre, kikapcsolódásra, vásárlásra! Kövessék figyelemmel bővülő partner hálózatunkat!
 
Az elfogadóhely hálózatához újonnan csatlakozott cégek:
 
 
 
 
 
 
 
A tagkártya elfogadóhelyek listáját és a felhasználáshoz kapcsolódó feltételeket az alábbi linken találhatja: