A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, mint országos lefedettségű, minden megyében elnökséggel rendelkező nem érdekvédelmi, hanem szakmai szervezet. Elhivatottak vagyunk azért, hogy a szakmánkat a legjobb tudásunk szerint segítsük és a legnagyobb odaadásunkkal védjük!
Fontosnak tartjuk, hogy hiteles és megbízható forrásból tájékozódjunk, így primer és szekunder kutatásokat is végzünk/végeztünk. Bár voltak közös pontok, a valós kép érdekében külön kérdőívet készítettünk a munkáltatóknak és a munkavállalóknak is.
A márciusi zárást követő második napon széleskörben elkezdtük a felméréseket tagjaink körében, hogy lássuk, hogyan képes mindezt a turizmus-vendéglátás szakma lereagálni. Mint az ország legnagyobb gasztronómiai szervezete, amely magában foglal munkáltatót és munkavállalót is megannyi szakmai területről - kiegészülve a szaktanárokkal is -, széles körben képet kaphattunk. Azonnal küldtük a kiértékelés eredményét a megfelelő szakmai és kormányzati szervekhez. Hétről-hétre folytattuk ezt, kiegészítve online egyeztetéssekkel és természetesen további kérdőívekkel. Azt láttuk, hogy a kezdeti megtorpanást és tanácstalanságot, melyet még „aránylag elviselt a szakma” felváltotta egy kibontakozó félelem.
Az elkövetkezendő hónapok során markánsan beigazolódott, hogy életbevágó, hogy naprakészen kövessük a tendenciákat - hogy mérni tudjuk, kinek-hogyan változott meg az üzletmenete, mely szektort hogyan érintette, hány munkavállaló veszítette el megélhetését, ki zárt be teljesen, és aki még talpon van, mennyi ideig bírja még? -, mert egy olyan drámai helyzet alakult ki, melyet senki sem látott, vagy gondolt volna a nagy világválság óta!
A kérdőívek szerves kérdésévé vált, hogy „Milyen gazdaságvédelmi lépéseket javasolna és várna el a kormányzattól?”. Ezen visszajelzéseket a javaslatokkal összegezve azonnal küldtük tovább, aminek meg is lett az eredménye, hiszen több esetben is találkozott a kérés a meghozott döntésekkel. A vezetőségi ülések heti szintűvé váltak, folyamatos konzultációk alakultak ki a régiókkal, a szakmai társszervezetekkel (hiszen közös a cél!). Nem tulajdonítunk magunknak egyetlen egy elfogadott gazdaságvédelmi intézkedést sem, hiszen társszervezeteink is hasonló javaslatokat fogalmaztak meg a szektor védelmének érdekében.
Az alábbiakban azon egyeztetéseket, dokumentumokat, felméréseket és szakmai munkaanyagokat láthatják, melyek 2020 márciusa óta születtek.
Az anyagokra kattintva további részletes információkat olvashatnak az adott munkákról. Köszönjük mindazoknak, akik ebben segítettek, hogy segíthessünk!
http://mngsz.eu/index.php/hu/javaslataink/item/153-2020-marcius-17
http://mngsz.eu/index.php/hu/javaslataink/item/154-2020-11-09
http://mngsz.eu/index.php/hu/javaslataink/item/155-2020-november-20
http://mngsz.eu/index.php/hu/javaslataink/item/156-2021-januar-20
Tegyünk együtt, közösen a szakmánkért, a magyar gazdaságért, Magyarországért!
Együtt könnyebb!
Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!
Tavaly március óta az alábbi egyeztetések, intézkedések történtek:
· 2020. március 2. – MTÜ szakmai egyeztetés – Covid járvány kezdete
· 2020. március 9. – 1. kérdőív kiküldése
· 2020. március 10. – Székesfehérvár alelnöki megbeszélés
• Mestervacsora elhalasztása
· 2020. március 11-től – koronavírussal kapcsolatban állandó kérdőívek készítése az MTÜ és a Magyar Kormány felé
• rendkívüli jogrend - beutazási tilalmak, egyetemi oktatás szünetel, rendezvények csak 100 fő alatt beltéren és 500 fő alatt kültéren
· 2020. március 16. – Magyarország határa bezár, sportesemények zárt kapu mellett, éttermek, kávézók, boltok 15 óráig
· 2020. március 17. – MNGSZ javaslatcsomag a koronavírus szektort érintő hatásairól - beadása a kormányzat részére
• 2. kérdőív kiküldése
• március 18. - kamat fizetés év végéig felfüggesztve, rövid lejáratú hitelek hosszabbítása, járulék fizetési kötelezettség elengedése
· 2020. március 19. – 3. kérdőív
· 2020. március 24. – 4. kérdőív
· 2020. március 31. – 5. kérdőív
· 2020. április 8. – gazdaságvédelmi akcióterv
· 2020. április 17. – elnöki jegyzet
· 2020. április 28. - megyékben az MNGSZ-hez csatlakozott üzemeltetők által vezetett éttermek, kávézók stb. népszerűsítése (hetente több megye)
· 2020. május 4. – enyhítések – szállodák, teraszok éttermek teraszai nyithatnak
· 2020. május 13. – 6. kérdőív
· 2020. június 2. – alelnöki megbeszélés – Törökbálint
· 2020. június 27. – alelnöki megbeszélés - Baktalórántháza
· 2020. június 29. – olasz videómeeting egyeztetés
· 2020. július 8. – olasz videómeeting egyeztetés
· 2020. július 14. – tisztújító közgyűlés
· 2020. július 17. – olasz videómeeting
· 2020. augusztus 1. – WACS Európai konferencia online
· 2020. augusztus 6. – Magyar Vendéglátók Ipartestülete éves közgyűlés
· 2020. augusztus 15. – WorldChefs (gasztronómiai világszövetség) online világkongresszus
· 2020. szeptember 8. – 7. kérdőív
· 2020. szeptember 10. – Alelnöki megbeszélés – Orosháza
· 2020. október 21. – olasz online meeting
· 2020. október 26. – Pasco kávé képzés elindítása
· 2020. október 30. – NAK-MNGSZ pálinkafogyasztási szokások közös kiadványa
· 2020. november 3. – újabb rendkívüli jogrend
· 2020. november 9. – online alelnöki megbeszélés
· 2020. november 9. – újabb MNGSZ javaslatcsomag
• 5%-os ÁFA
· 2020. november 17. – alelnöki megbeszélés – Baktalórántháza
· 2020. november 17. – olasz online meeting
· 2020. november 20. – 8. kérdőív
· 2020. november 20. - újabb MNGSZ javaslatcsomag
· 2020. december 8. – online alelnöki megbeszélés
· 2020. december 19. – hitelfizetési moratórium meghosszabbítása, bérköltség 2/3-ának átvállalása, kkv iparűzési adó januártól felére csökkentve
2021
· 2021. január 7-8. – alelnöki megbeszélés – Baktalórántháza
• megyei vezetők és minden megyéből 3 vállalkozóval folytatott online videómeeting
· 2021. január 14. – 9. kérdőív
· 2021. január 20. - MNGSZ javaslatcsomag a koronavírus szektort érintő hatásairól
· 2021. február 1. – olasz online meeting
· 2021. február 2. – Magyar Kereskedelmi és Iparkamara online megbeszélés, egyeztetés
· 2021. február 2-3. – alelnöki megbeszélés – Baktalórántháza
· 2021. február 3. – 10. kérdőív
· 2021. február 3. – Szakmai szervezetekkel közös online megbeszélés
• MABEUSZ
• MARESZ
• MNGSZ
• MUISZ
• MSZÉSZ
• MVI
• VIMOSZ
· Közös javaslatcsomag benyújtása
· 2021. február 4. – Agrárminisztériumi egyeztetés
· 2021. február 5. – szakmai szervezetekkel közös online megbeszélés
• Magyar Bocuse d’Or Akadémia
• MNGSZ
• MVI
• Pannon Gasztronómiai Akadémia Egyesület
• Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület
· 2021. február 5. - Közös javaslatcsomag benyújtása
· 2021. február 11. – MTSZA megbeszélés – Vendéglátás Magazin
· 2021. február 23.-24. – alelnöki megbeszélés – Alsóőrs
2020 februárjától a lent felsorolt kollégák idejüket nem kímélve, társadalmi felelősségvállalásból, olykor napi több órás egyeztetést követően tették és teszik a dolgukat közös szakmánkért, a teljes ágazatért, társadalmi munkában legjobb tudásuk szerint:
- Ambrus György - közétkeztetés, munkavállalói oldal
- Barabás Zoltán - vendéglátás - munkaadói oldal
- Bobák József - vendéglátás - munkaadói oldal
- Gerják Dorottya - idegenforgalom és szálloda - munkavállalói oldal
- Hajcsunk Tibor - vendéglátás - beszállítói oldal
- Krivács András - vendéglátás, szálloda, oktatás - munkaadói oldal
- Mayer Gyula - oktatás, vendéglátás, szálloda - munkaadói oldal
- Tímár Attila - vendéglátás, szálloda - munkaadói oldal
- Tóth Klaudia - idegenforgalom és marketing - munkavállalói oldal
- Pásztor Zsófia - vendéglátás, turizmus - munkavállalói oldal
- Petrezselyem Adrienn - vendéglátás, cukrászat - munkaadói oldal
- Volenter István - vendéglátás - munkavállalói/munkaadói oldal
Tovább segítik munkánkat megyei vezetőink, akik amennyiben szükség volt rá, a hajnali órákban is válaszoltak kérdéseinkre és elláttak minket olyan háttérinformációval és anyaggal, amelyről nem volt tudomásunk vagy nehezen jutott el hozzánk. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, mint szakmai szervezet azért vállalta a kérdőívek készítését, azok elemzését, majd javaslatcsomagba foglalását, mivel országos mérete és szakmailag széleskörű lefedettsége lévén, reális visszajelzést tud kapni a tagoktól. A kérdőívek a lehető legnagyobb odafigyeléssel, anonim formában készültek, és a mindenkori törvényeknek és GDPR rendeleteknek megfelelően dolgoztuk fel. Ezek kidolgozásában a fent említett kollégákon kívül jogászok és könyvelők is dolgoznak, társadalmi munkában, a szakmánk és a szektor érdekében.
Köszönjük mindenkinek a munkáját, amely hozzájárult a javaslatcsomagok elkészítéséhez!