2022 augusztus 22, hétfő

Országos Flambír Bajnokság

Írta:

 

Kedves Versenyzők!

 

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség először hirdeti meg az Országos Flambír Bajnokságot, melynek helyszínét a baktalórántházi Fenyves – Konferencia és Wellness Hotel biztosítja.

Hazánkban feledésbe merült ez a látványos konyhai eljárás, aminek a lényege, hogy égő alkohollal pörkölik meg az ételt. Ez történhet nyílt tűzön, serpenyőben, amikor az alkoholt a forró ételre öntik, s azzal együtt felhevítik, vagy asztalnál, tányéron is – ez utóbbi esetben a szeszt egy merőkanálba töltik, felhevítik, meggyújtják, és égve öntik az ételre – ahogy az a flambírozás legjellegzetesebb példájának számító Crepes Susette palacsinta esetében is történik. Ez egy óriási show lesz, ami közel hozza a vendégekhez az ételkészítést.

Kiváló alapanyagaink és máig élő gasztrohagyományaink rengeteg lehetőséget nyújtanak arra, hogy elkápráztassuk a vendégeket, a versenyzők pedig kizárólag hazai alapanyagokat használhatnak az előétel, a főétel és a desszert elkészítéséhez.

 

 A verseny időpontja:

2022. szeptember 22-24- Baktalórántháza

 

Versenyzők:

A versenyzőket két korcsoportba osszuk.

  1. korcsoport: Ifjúsági kategória - 18-
  2.  korcsoport -Felnőtt kategória - 18+

Mindkét korosztályban 2 főből plusz egy kísérőből álló csapatot kell alkotni.

 

Nevezési díj:

A versenyre való nevezés és részvétel, ingyenes.

 

A bajnokság zsűrije:

Az Országos Flambír Bajnokság zsűrije a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, elismert szakembereiből áll.

 

A zsűrizés szempontjai:

  • konyhai munka értékelése
  • kommunikáció
  • látványosság
  • élményelemek
  • eszközök szakszerű használata
  • tálalás
  • rendezettség
  • tisztaság
  • biztonságos munkavégzés

 

A verseny menüje:

A Flambír Bajnokságon részt vevő csapatok feladata, egy 3 fogásból álló menü összeállítása, megfőzése, ami egy előétel, egy főétel és egy desszert.

A fogásoknak a megadott, kötelező alapanyagokat kell tartalmaznia.

 

Kötelező alapanyagok:

Előétel: zeller, burgonya

Főétel: Tanyasi csirke

Desszert: Nyírségi alma

A flambírozás Panyolai almapálinkával történik.

 

A kötelező alapanyagokat a versenyszervező biztosítja a csapatok részére, a menühöz szükséges további alapanyagokról a csapatok gondoskodnak.

A menü előkészítésére 3 óra időintervallum áll rendelkezésre. A menühöz szükséges alaplevek vagy egyéb hosszabb folyamatot igénylő alapanyagot előre elkészíthetik és felhasználhatják a verseny során, majd a hátrom fogásos menüt, a zsűri előtt kell prezentálni, amelyre 50 perc áll rendelkezésre.

 

Biztosított eszközök a versenyhez:

  • Holdomat
  • GN tálcák
  • Vágódeszkák
  • Fagor 6 1/1 kombi pároló
  • Indukciós lapok
  • Paco Jet
  • 1db Gasztro hűtőszekrény 2 ajtós
  • Kézi turmixgép
  • Melegen tartó ládák
  • Acél munkapad
  • Mosdókagyló, hideg és meleg vízzel
  • Kimenet saját felszereléshez
  • Electrolux professzionális gyorshűtő (sokkoló)
  • Serpenyők
  • Edények
  • Gyorsforralók
  • Egyéb konyhai eszközök

 

A versenyszervezők ezen felül a flambír asztalt/eszközt biztosítják!

Abban az esetben, ha egyéb eszköz szükséges a menü elkészítéshez, előre leírt és elküldött lista szükséges csapatonként, amelyet a verseny előtt és után leellenőrzünk.

  

A Bajnokság időbeosztása:

2022. szeptember 22. csütörtök

·         Welcome fogadás

·         1. selejtező

Helyszín: Fenyves – Konferencia és Wellness Hotel - Baktalórántháza

2022. szeptember 23. péntek

·         2. selejtező (Helyszín: Fenyves – Konferencia és Wellness Hotel – Baktalórántháza)

·         Fogadás a Dégenfeld kastélyban

2022. szeptember 24. szombat

·         Gálavacsora – ahol az élő verseny/döntő zajlik

A napok során Barista bemutató, workshopok várják a résztvevőket és érdeklődőket is.

 

A verseny díjazása:

A verseny első három helyezettje tárgy jutalomban részesül.

 

Szállás lehetőség:

Fenyves – Konferencia és Wellness Hotel – Baktalórántháza

 

Szállás igénylés esetén, kérjük a pontos létszámmal, nevekkel keressék fel a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen a szálloda recepcióját, hivatkozva az Országos Flambír versenyre, mivel kedvezményes áron foglalhatják le szobáikat.

 

Nevezés menete:

A versenyre való jelentkezés kizárólag e-mailben zajlik. A Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk versenyzőink jelentkezését.

 

Nevezési határidő:

2022. szeptember 5. hétfő 12 óra

 

 

 Versenymenü:

A csapatok által megalkotott három fogásos menü receptúráját, felhasznált alapanyagait, a verseny kezdete előtt (2022. szeptember 16. péntek 12 óráig) el kell küldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, a megadott forma alapján, amelyet csatoltan küldünk a versenyzők részére.

A 3 fogásos menüt 6-6-6 adagban kell elkészíteni, amelyből 5-5-5 adag a zsűri értékelésére, 1-1-1 db pedig a fotózására kerül.

A menühöz illő borokat a csapatok választják ki és biztosítják.

A verseny napjára nyomtatott menükártya és receptúra szükséges.

 

Versenyzés napja:

A csapatok versenynapjának sorsolására 2022.szeptember 12-én hétfőn 10 órakor, sajtóeseménnyel egybekötve kerül sor.

 

 

Várjuk a csapatok jelentkezését!

 

 

Felmerülő kérdések, kérésekkel kapcsolatban, keressenek minket bizalommal a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen vagy a +36-70-977-0111-es telefonszámon.

 

 




2022 június 24, péntek

Terülj, terülj asztalkám! - Meghívó

Írta:

Rendezvény meghívó

 

         

 

A terítékre sokszor alig marad idő.

Nyakunkon a Bajai Halfőző Fesztivál. A karácsony július 9-i változatában a főtéren félezer

bográcsban rotyog újból a halászlé. Az ünnepi alkalom hozza össze a családot és barátokat.

Kipakolunk… bogrács, háromláb, hal, teríték az asztalra. Díszítjük a szívünket, lelkünket és

az asztalunkat, mert vendégeket fogadunk.

Nemrégen összedugtuk a fejünket néhányan, hogy összehozzunk egy kétnapos teríték

kiállítást, amivel segítséget tudunk nyújtani a szépen kivitelezett asztalhoz.

Mégis miben kerülhet a halászlé az asztalra? Tanuljunk egymástól!

Kreatív asztalterítési és díszítési kiállítást hirdetünk, melynek helyszínét a Duna Wellness

Hotel biztosítja.

 

 

A kiállítás ideje alatt július 4-5-én, a Duna Wellness Hotel, Bajai halászlét kínál, sváb

halgombóccal. Szakmai bemutatóval kedveskedik vendégeinknek Romfa-Müller Tamás

vendéglátó szakoktató július 5-én, kedden 17 órától.

 

Információ: Martonosi Attila, tel.: 06309530062

email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.




A Global Chefs Challenge az a verseny, ahol a világ legjobb szakácsai találkoznak, hogy megmérettessenek három versenykategóriában: a Global Chefs Challenge-ben, a Global Pastry Chefs Challenge-ben és a Global Young Chefs Challenge-ben.




 

79 éves korában elhunyt Hajzer László, Mesterszakács.

18 éves korától az egykori Hungária étterem séfje, majd 1971-től nyugdíjazásáig a Hotel Aranybika konyhafőnöke volt.1978-ban Mesterszakács címet kapott. 

 

A Hajdúsági gasztronómia kiemelkedő alakja volt, aki hazánkban és külföldön is többször képviselte a gasztronómiát.Pályafutása során többek között a Holland királynőnek, a volt Német kancellárnak és a volt Román elnöknek is főzhetett.

Oktatói munkájának sikerét, azok a jelenleg regnáló séfek bizonyíthatják, akik a szakma alapjait tanulóként, tőle sajátíthatták el.  

 

Végső nyugalomra helyezése 2022.05.27-én 14:00-tól a Debreceni Köztemetőben lesz.

 

Nyugodjon békében!




2022 március 28, hétfő

Komáromi Imre (1953-2022)

Írta:
 
Komáromi Imre (1953-2022)
 
 
 
  

Érettségi után a Vendéglátóipari szakközépiskolában szerzett felszolgálói végzettséget. Tanuló éveit a HBM vendéglátónál töltötte, az Aranybika, a Szabadság étterem és a Hortobágy csárda helyeken. Ezt követően 7 évig dolgozott a Csillag étteremben. Majd magánvállalkozásba kezdett, fagylaltozót (Bambinó fagyizó), később pizzériát (Calipso pizzéria) nyitott. Ez után megépítette és megnyitotta a Casablanca éttermet, amit 22 évig üzemeltetett. Az éttermet menet közben panzióval bővítette.

 

 A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség 2016-ban kimagasló munkájáért, gasztronómiai érdeméremmel díjazta.
Imádott családja után az elért eredményeire volt a legbüszkébb.

 

 
Hamvasztás utáni búcsúztatója, 2022. április 04-én 11.00 órakor, református szertartás szerint a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozójában lesz.
 
 
 
 
Nyugodjon békében!



 

2022. március 19-én újra a hagyományoké volt a főszerep a baktalórántházai Fenyves Szállodában. A program élja nem volt más, mint hogy a rendezvényeink ne csak összefogják a gasztronómiában és turizmusban dolgozó szakembereket, hanem komoly figyelmet fordítson és kapjon a népi hagyomány, azon belül is a népi gasztronómia megőrzésében átölelve a gasztronómia és turizmus területét. Az évek alatt nem csak megannyi új szín került a programok sorába, de maga a résztvevők összetétele és az általuk képviselt régiók is kibővültek.




 

 

 

 

Március 24-én a Hungexpo SIRHA Budapest kiállításon, az elmúlt évek egyik legrangosabb eseménye kerül megrendezésre a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség életében. Egy olyan egyedi, különleges rendezvény abból a célból, hogy innovatív módon népszerűsítsük Magyarország mezőgazdasági, borgasztronómiai, turisztikai és wellness szektorának termékeit. Ezen a rendezvényen a magyar és az olasz séfek együttműködésében, vendéglátó iskolák tanulói készítenek olyan egyedi ételeket, amelyekhez magyar mezőgazdasági termékeket használnak fel, és amelyeket az olasz stílus szerint készítenek el.

 

A rendezvény megszervezésének célja, hogy népszerűsítse a képzés, a vendéglátás, a vendégfogadás és az egészség összefonódását, bevonva az iskolákat, vállalatokat, intézményeket, kereskedelmi és iparkamarákat és szövetségeket.

 

 

 

A rendezvény részletes programja: 

Meghívó - Ismeretek és ízek

 

 

Regisztrációs link a rendezvényhez:

 https://sirha-budapest.com/mngsz

 

 

 

 A regisztrációt követően, ingyenes belépés biztosított a Sirha teljes területére. 

 

Várunk minden kedves érdeklődőt rendezvényünkre!

 

 

 

 

 

 




 
 
A Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) a szervező partnereivel (NÉBIH, MVH, AM, ÉHT, MNGSZ, MNVH, VIMOSZ, DTP, Hungexpo) közösen 2022. március 3-án 10 ór​akor, ​​Közétkeztetés és Fenntarthatóság konferenci​át rendez.​