hétfő, 18 november 2024 08:22

Véget ért a 2024-es MNGSZ Roadshow! 2025 év elején máris jön a folytatás!

Országos roadshow-t indított 2024 novemberében a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség. Rengeteg olyan információ birtokába jutottak a szövetségben munkálkodó szakemberek a külföldi szakmai programokon, konferenciákon, melyet szeretnének továbbadni a hazai nagyközönségnek. 4 időpontban, 4 helyszínen lehetett találkozni a szövetség elnökségének képviselőivel különböző témákban Budapesten, Kaposváron, Debrecenben és Dunaújvárosban.  2025 januárban az első helyszín Kisvárda lesz január 7-én. A délelőttök folyamán szakoktatóknak, iskolai dolgozóknak, tanulóknak tartunk előadást aktuális trendekről gasztronómiát, turizmust és éttermi kultúrát érintően. Beszámolunk arról a kezdeményezésről, melyet immáron több mint egy éve indított el szövetség: az MNGSZ mentorprogramon közel 50 fiatalt képeznek a szövetség mentorai felhasználva azokat a tudásokat, melyeket a roadshow alkalmain a szakiskolák oktatóinak is szeretnénk átadni. A vállalkozói szektornak az utóbbi években rengeteg problémával, változással kellett szembenéznie. A délutánok folyamán ehhez szeretnénk segítséget nyújtani a szakmai beszélgetéssel, válaszokat és megoldásokat keresve a vendéglátást érintő kihívásokra. Interaktív beszélgetésre, közös gondolkodásra invitáljuk a helyi és a távolabbról érkező kollegákat a fentebb említett alkalmakon.


A roadshow első négy állomásaként 2024.11.12-én Budapesten a Dobos C. József Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola, 2024.11.14-én Debrecenben a Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium, 2024.11.21-én Kaposváron a Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola és 2024.11.29-én, Dunaújvárosban a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium adott otthont.

 

A regionális elnökök köszöntőjét követően Krivács András, a szövetség elnöke beszámolt a szervezet felépítéséről, fő célkitűzéseiről és működéséről. Továbbá hangsúlyozta, hogy a hazai turizmusnak haladnia kell a digitalizációs trendekkel, mint az AI-alapú megoldásokkal és VR technológiákkal, melyek lehetőséget nyújtanak például egy hely virtuális felfedezésére utazás előtt. Nem csak a turistaélményeket lehet ezek által fejleszteni, de az adatok segítségével sokkal könnyebben válik tervezhetővé a turizmus ágazata. Kiemelte, hogy mindezek ellenére és mellett, a turizmus középpontjában mindig az EMBER és a KÖRNYEZET kell, hogy álljon.

Fehér Ágnes főtitkár beszédében a szövetség nemzetközi együttműködései kerültek a középpontba és az azok által adódó magyarországi fejlesztések és lehetőségek. Röviden beszélt a mentorprogramról, az olaszországi mobilitásokról, melyeknek köszönhetően tanulási, fejlődési lehetőséget kapnak szakoktatók, duális képzők, tanulók. Bemutatta a 4 lábon álló stratégiai tervet, melyet a szövetség elnöksége dolgozott ki felhasználva minden olyan jó gyakorlatot, melyet az évek folyamán nemzetközi színtérről "hoztak" haza.

Petrezselyem Adrienn Budapesten és Timár Attila Debrecenben a mentorprogramot népszerűsítette a fiatalok körében, hangsúlyozva, hogy az iskolai tanulmányok mellett rengeteget tanulhatnak a szakács-cukrász és pincér-vendégtéri szakmát tanulók a programban. A mentorálás tematikájának részét képezi a nemzetközi versenyfelkészítés is, mely egy rendkívül összetett feladat az MNGSZ mentorai számára. A tanulókat nem csak szakmailag, de mentálisan is fel kell készíteni a versenyzés miliőjére. Ez rengeteg gyakorlást is időt igényel, hiszen a fiataloknak fejben is fel kell nőniük az ilyen jellegű kihívásokra. Alelnök kisasszony bátorította a tanulókat, hogy merjenek új kihívásokat vállalni. Motiváló szavakat kaphattak azonban kortársaiktól is, hiszen mindkét eseményen megjelentek és beszámoltak tapasztalataikról az MNGSZ mentorprogramjának tanulói a Dobos C. József Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola és a Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskolából. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a diákok saját korosztályuktól is kapjanak megerősítést, hogy megértsék, mindenki számára nyitott a kapu a fejlődésre, tanulásra.

Barabás Zoltán előadásában a konyhai pazarlás csökkentésének fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a minőségi, friss, helyi alapanyagok használata jelentősen javítja az ételek minőségét. Szerinte a szakácsoknak tudatosan kell figyelniük arra is, hogy csökkentsék a konyhai hulladékot. Rengeteg gyakorlati példával szolgált, mellyel a környezeti fenntarthatósághoz járulhatnak hozzá a vendéglátó egységek, iskolák.

 

Adamek Balázs beszámolt a nemzetközi versenyekre való felkészülés kihívásairól és a konyhában alkalmazott innovatív technológiákról. Elmondta, hogy a világversenyeken a chefeknek meghatározott alapanyagokból kell több fogásos menüt készíteniük rövid idő alatt, és Magyarország ezen a megmérettetésen az európai országok közül előkelő helyen végzett az idei világdöntőn is. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi színtéren megjelent technológiák „lecsorgása” várható mindennapi életünk gasztronómiájába is, melyre szintén fel kell készülnünk. Dunaújvárosban és Kaposváron Fehér Ágnessel megintejúvolták a mentorált diákokat. Dunaújvárosban az iskola egyik mentorált fiatala is kiállhatott a színpadra, és beszámolhatott a tapasztalatairól.

Bobák József a WorldSkills versenyen szerzett tapasztalatait osztotta meg, melyet idén 2024-ben Lyonban rendeztek meg. Hangsúlyozta a szakmai megjelenés, a higgadt problémamegoldás és a megfelelő higiéniai ismeretek fontosságát, valamint az intelligens kiszolgálást a vendéglátás minden területén, a borkiszolgálástól a koktélkészítésig, de talán ami a legfontosabb tanulandó készség az igazi mosollyal fogadó vendégszeretet és az angol nyelv tanulása.

A roadshow-k alkalmával a kávé és a protokoll világába is betekintést nyerhettek a jelenlévők.

 

 
Közelednek az ünnepek, de mielőtt pihenni menne a szövetség irodája is, már lázasan zajlik a következő évi roadshow-k szervezése.

2025. január 7-én találkozunk először Kisvárdán az érdeklődökkel:

- Szakoktatók, tanulók részére: 10.30-13.00-ig a Kisvárdai SzC. II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában

- Vállalkozók, gyakorló szakemberek részére: 14.30-17.00-ig  a Kisvárdai SzC. II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában

Belépés a rendezvényre díjtalan, de regisztrációhoz kötött:

https://forms.gle/bhaBshv4xbN4X6L7A

Várunk mindenkit szeretettel!