A Global Chef Challenge világdöntőnek az október 20 és 25 között megszervezésre kerülő Worldchefs Congress & Expo ad otthont Szingapúrban. A világverseny megrendezése mellett a kongresszus másik fő apropója a Worldchefs világszövetség 4 évre szóló elnökségének megválasztása. Magyarországi képviselőként, a szavazásra meghívást kapott a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség is.
A Global Chefs Challenge döntőjében a világ legjobb szakácsai találkoznak, hogy négy kategóriában mérjék össze tudásukat. Hazánkat Adamek Balázs és Kocsis Marcell képviseli október 24-én a melegkonyhás versenyen. Büszkeség, hogy világszinten csak 16 nemzet jutott tovább a szingapúri világdöntőbe a fenti kategóriában, ebből is csak 8 európai ország, melyből az egyik Magyarország!
A döntőben 12 főre kell elkészíteni 4 fogást, meghatározott alapanyagok felhasználásával, 5 óra leforgása alatt. Az első fogás egy vegán előétel, a második fogás egy halétel, a harmadik fogás egy húsétel, a negyedik fogás pedig egy csokoládés, teás desszert.
A készülés, az ételek tökéletesítése folyamatosan zajlik. Beléptünk a verseny előtti utolsó hónap hajrájának időszakába. Balázs és Marcell versenyzőink mögött egy óriási szakértői brigád állt fel, hogy támogassák őket mindenben! Nagy örömünkre a mentorprogramon tanuló diákjaink végigkövethettek egy próbát a Metro Gasztro Akadémián szeptember utolsó hetében, amikor is láthatták, hogy milyen összetett egy világversenyre történő felkészülés.