szerda, 20 március 2024 18:43

Kisléptékű partnerség indul 2024 márciusától Olaszországgal

Kisléptékű partnerségbe fogunk olasz partnerünkkel a legújabban elnyert pályázatunknak köszönhetően. Az angol nyelvű pályázat címe, mely az Európai Unió támogatásával valósul meg: „Promoting regional agriculture and hospitality as complementary and mutually supportive sectors for vocational students and trainers.”, azaz "A regionális mezőgazdaság és a vendéglátás, mint egymást kiegészítő és kölcsönösen támogató ágazatok népszerűsítése a szakképzésben részt vevő tanulók és oktatók számára."

A szövetségen belüli pályázatok megálmodása és nyertesség esetén a megvalósításuk is egy előre eltervezett stratégia mentén halad, melynek egyik fontos lába az agrár- és a turizmus-vendéglátás szektorok közötti együttműködések segítése. Közel száz tagsággal bíró szakember látogathatott már el a szövetség saját szervezésű tanulmány útjaira Toszkánába, ahol saját szemükkel láthattak olyan jó példákat, gyakorlatokat, melyeket alakítva a magyar környezethez, vétek lenne nem beépíteni a magyar működésbe is, hiszen mindenki számára kedvező helyzetet, és egy óriási fejlődést jelentene a szakképzésben, az agráriumban, a turizmus-vendéglátásban, a kereskedelemben és nem utolsó sorban az egészségügyben. A hosszú távban gondolkodó stratégia következő lépése, egy PILOT program kidolgozásán és tesztelésén keresztül, a megismert szemlélet módszertani kidolgozása agrár és vendéglátós szakképző iskolák részére. Ennek megvalósítása magyar és olasz szakemberek közös munkáján alapul az elkövetkezendő egy évben. Nem titok, hogy ennél az együttműködésnél nem fogunk megállni, hiszen célunk minél több környező uniós ország bevonása az elkövetkezendő években.

Folyamatosan vetjük a kicsi "szakmai magokat", tudásokat, locsolgatjuk, napsugarak érik a földet és várakozunk. Majd egyszer csak szárba szökkennek a magok és elkezdenek kibújni a földből. Itt tartunk most, és megyünk tovább, hiszen célunk, hogy a kicsi hajtásokból nagy, erős gyökerekkel rendelkező fákat neveljünk, melyek mindenki számára gyümölcsöt hoznak, és melyek erős gyökérzetüknek köszönhetően megingathatatlanok maradnak!