MAGYAR CSAPAT A VILÁGDÖNTŐBEN
Global Chef Challenge 2024- Szingapúr
A Global Chef Challenge világdöntőnek az október 20 és 25 között megszervezésre kerülő Worldchefs Congress & Expo ad otthont Szingapúrban. A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak, hogy négy kategóriában mérjék össze tudásukat. Hazánkat két szövetségi mentorált fiatal, Kocsis Marcell és Fekete Panni képviseli október 24-én a melegkonyhás versenyen. Büszkeség, hogy világszinten csak 16 nemzet jutott tovább a szingapúri világdöntőbe a fenti kategóriában, ebből is csak 8 európai ország, melyből az egyik Magyarország!
A döntőben 12 főre kell elkészíteni 4 fogást, meghatározott alapanyagok felhasználásával, 5 óra leforgása alatt. Az első fogás egy vegán előétel, a második fogás egy halétel, a harmadik fogás egy húsétel, a negyedik pedig egy csokoládés, teás desszert. A menü egyelőre a nagyközönség előtt nem ismert, a verseny lezárulta után mutatjuk be a fogásokat képes formában.
Marcell és Panni versenyzőink mögött egy óriási szakértői brigád állt fel, hogy támogassák őket a mentális, a gyakorlati és a technológiai felkészülésben, folyamatos szakmai felügyeletet és támogatást biztosítva a verseny alatt a helyszínen és Magyarországról egyaránt. Szingapúrban Timár Attila chef, szövetségünk hazai és nemzetközi kapcsolatokért felelős kabinetvezetője, Magyarországról pedig Adamek Balázs, Hack Barnabás és Petrezselyem Adrienn mentorok segítik a versenyt érintő szakmai munkát.
A Worldchefs világszövetség az életre hozott versennyel egyidőben kongresszust tart, melyen új elnököt, új tisztségviselőket választanak a közel 110 országból érkező delegáltak, a következő négyéves ciklusra. A kongresszuson a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség két tisztségviselője, Krivács András elnök és Fehér Ágnes főtitkár képviselhetik Magyarországot.
Szurkoljuk együtt Magyarország!
Híres magyar költőnk, Petőfi Sándor szülőhazájában elhelyezkedő szállásunk hangulatos modern
éttermével és a kapcsolódó szolgáltatásokkal várja az MNGSZ tagokat!
Kapcsolat:
Telefonszám: +3620/2444651
Honlap: larona.hu
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Facebook oldal: La' Róna Bisztró és Borbár
Térkép: Google Maps
Kedvezmény részletei:
Étterem: 10%
Szálloda: 5%
A kedvezmények nem összevonhatóak, ünnepnapokon és rendezvényeken a tagkártya kedvezmény nem érvényesíthető.
Éttermi szolgáltatásra vonatkozó kedvezmény kizárólag a tagkártya tulajdonos egyedüli fogyasztására és szállodai tartózkodására alkalmazható.
Tagkártya elfogadás feltételei:
Az adott tárgyévben érvényes tagkártya kizárólag személyazonosságot igazoló fényképes okmány felmutatásával érvényesíthető.
A idegenforgalmi főszezon kellős közepén robbant – szerencsére nem életeket kioltóan a – bomba, amiről közvetlenül azután értesülhetett a szakmai közvélemény és az érintett vendéglátós ágazat több százezres szakmai közege, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az Amerikai Egyesült Államokban tett látogatásáról hazaérkezve bejelentette: tengerentúli jó példaként érdemes elgondolkozni azon, hogy a borravalót adómentessé teszik. Szakmai szervezetektől kezdve érdekképviseleti szerveken át, maguk az érintettek is elmondták, hangoztatták véleményüket, s hangoztatják jelenleg is erről a témáról, ami gazdasági vetületű ugyan, de mégis egyfajta nemzetet érintő kényes kérdés. Mielőtt lapunk is kifejtené erről a véleményét, a szerkesztő szeretné az olvasó figyelmébe ajánlani a borravaló kifejezés sajátos üzenetét, vetületét. Lapunk címe: Minőségi Borok Ételek Életek – MBÉ asztali örömök magazin. A borász társadalom mindennapi folyamatait követjük hasábjainkon, bemutatva emblematikus, feltörekvő borászokat, családi vállalkozásokat, s persze az is hivatásunk, hogy a vendéglős szakma kulisszái, részletei mögé nézzünk. Mostanában egyre több panasz hallatszik arról, hogy csökken a borfogyasztás, különböző lobbiknak köszönhetően, előtörnek más alkoholos és nem alkoholos italok, ostromolva a fogyasztókat. A piaci tülekedés része, de kedves borász és vendéglátós barátaim figyelmét felhívom arra, hogy a borravalónak van egy olyan marketing hatása, ami kőbevésetten egyedülálló. Kérdezem én: miért nem hívják a hálapénz ezen formáját sörre valónak, pálinkára valónak, ginre valónak, de nem sorolom tovább az italfajtákat. Köszönjük meg a magyar nyelv szótárának, hogy borravalóként emlegeti ezt a sajátos megköszönő szemléletet, amivel a fogyasztó mióta csak fogyaszt, szembesül. Döntenie kell nagyon sokféle szempont szerint, miért is adja oda azt a bizonyos plusz pénzt. Kinek is? A felszolgálónak? A vendéglősnek? (vállalkozónak?) A szakácsnak? A cukrásznak? A mosogatónak?, hogy ne folytassam tovább a sort. A borravaló – amit lehet borra, de még kólára, mi több a felszolgáló új születendő gyermekének pelenkára -, megfoghatatlan, de mégis üzenetjellegű. Menjünk tovább! Viták, vendégbeírások tömkelege foglalkozik azzal, hogy kell-e szervízdíj és a szervízdíjba mi van beépítve? ÁFA + TB-járulék és a borravaló után természetesen smmiféle befizetés nem jár. Sokan kérdezik, hát nem arról van szó, hogy egy étterem, borászat, pizzéria, vendéglő azon pillanatait részesítjük köszönetbe, amelyeket hivatásából adódóan természetesen produkálniuk kellene, ellenértéket kérve mindezért? Nem arról van szó, hogy a borravaló – miközben a hálapénzt kiűztük az egészségügyből, törvényi határozat alapján, – valami elvetendő, a morális szempontból nem vállalható bevételi forrás. A vendéglősökkel, különböző szakmai szervezeti vezetőkkel beszélgetve az látszik, inkább az rajzolódik ki, hogy a pontos törvény megjelenése nyomán, majd tényszerű lesz, mi a teendő? Szerteágazó formában osztják szét jelenleg is a plusz bevételeket. Ez a munkaadótól éppúgy függ, mint attól a közösségtől, amelyet ez érint. Ahol demokratikusan megbeszélik a dolgokat, hozzátéve azért is, mert jó a csapat, ott szerintem nem lehet probléma ezzel a metodussal. A boltnak menni kell! Ha pedig a mostani munkaerőválság kellős közepén plusz forrásokat vonunk meg – éppenséggel eddigi módon az adóval –, nem segíti a helyzetet. Számos helyen fel van tüntetve a szervízdíj, mint kötelezően alkalmazott tétel. Ezt a vendég tudomásul veszi. A borravaló viszont nagyon is személyre szabott :a felszolgálónak a teljesítményéért, annyit, amennyit akarok, annyit adok. A borravaló mehet saját zsebre, mehet közös kasszába. Ezt is meg kell beszélni, kinek-kinek hogyan jó, hogyan lehet valóban hasznossá és láthatóvá tenni? Most arról nem szeretnék beszélni, hogy a borravaló eltüntetése mondjuk a tulajdonos részéről kizsákmányolás, egyben pedig öngyilkos lépés. Ott fogják hagyni, mert kapzsi, nem akarja megfelelő módon megfizetni azokat, akikből él. Szóval ez olyan bomba, aminek utóhatásairól még sokat fogunk beszélgetni, de szeretném megnyugtatni olvasóimat: borravaló volt, van és lesz is! A jogszabályok törvényében majd meglátjuk, milyen mértékadó utak lesznek e tekintetben.
Krivács András
A Paprika Csárda az M1-es autópálya mellett, a hegyeshalmi határátkelőhely közvetlen közelében található.
Régi csárdák hangulatát idéző, magyaros étterem.
Kapcsolat:
Telefonszám: +3696/ 568 210
Facebook oldal: Paprika Csárda
Térkép: Google Maps
Kedvezmény részletei:
Étterem: 5 %
A kedvezmények nem összevonhatóak, ünnepnapokon és rendezvényeken a tagkártya kedvezmény nem érvényesíthető. Éttermi szolgáltatásra vonatkozó kedvezmény kizárólag a tagkártya tulajdonos egyedül fogyasztására alkalmazható.
Tagkártya elfogadás feltételei:
Az adott tárgyévben érvényes tagkártya kizárólag személyazonosságot igazoló fényképes okmány felmutatásával érvényesíthető.
A Fehér Akác étterem a Győr környékén élők rég ismert, kedvenc vendéglátó helye Kellemes, nyugodt környezet jó ételek és italok, udvarias kiszolgálás jellemzi.
Kapcsolat:
Winkler Anita
Telefonszám: +3620/928-6818
Facebook oldal: Fehér Akác Étterem
Térkép: Google Maps
Kedvezmény részletei:
Étterem: 10%
A kedvezmények nem összevonhatóak, ünnepnapokon és rendezvényeken a tagkártya kedvezmény nem érvényesíthető. Éttermi szolgáltatásra vonatkozó kedvezmény kizárólag a tagkártya tulajdonos egyedül fogyasztására alkalmazható.
Tagkártya elfogadás feltételei:
Az adott tárgyévben érvényes tagkártya kizárólag személyazonosságot igazoló fényképes okmány felmutatásával érvényesíthető.
Kívülről egy gyönyörű, barokk műemlék. Belülről egy nagymúltú, hangulatos vendéglő, ez a Matróz.
Persze ennél jóval több, itt található a győriek kedvenc halászleve, a híres szigetközi eceteshal és a minden reggel frissen készített házi töpörtyűs pogácsa.
Betérő vendégeink a finom ételek mellett egy különleges, egyedi hangulatú étteremben találják magukat, melyet hangulatos közösség tesz még élvezetesebbé.
Kapcsolat:
Telefonszám: +3630/553-8947
Facebook oldal: Matróz Étterem
Térkép: Google Maps
Kedvezmény részletei:
Étterem: 10%
A kedvezmények nem összevonhatóak, ünnepnapokon és rendezvényeken a tagkártya kedvezmény nem érvényesíthető. Éttermi szolgáltatásra vonatkozó kedvezmény kizárólag a tagkártya tulajdonos egyedül fogyasztására alkalmazható.
Tagkártya elfogadás feltételei:
Az adott tárgyévben érvényes tagkártya kizárólag személyazonosságot igazoló fényképes okmány felmutatásával érvényesíthető.
ÍZEK, ÉLMÉNYEK, IZSÓP- Ahol otthon érzed magad!
Pannonhalmán várjuk nagy szeretettel az MNGSZ tagokat!
Kapcsolat:
Telefonszám: +3630/9957518
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Facebook oldal: Izsóp Étterem és Bisztró
Térkép: Google Maps
Kedvezmény részletei:
Étterem: 10%
A kedvezmények nem összevonhatóak, ünnepnapokon és rendezvényeken a tagkártya kedvezmény nem érvényesíthető. Éttermi szolgáltatásra vonatkozó kedvezmény kizárólag a tagkártya tulajdonos egyedül fogyasztására alkalmazható.
Tagkártya elfogadás feltételei:
Az adott tárgyévben érvényes tagkártya kizárólag személyazonosságot igazoló fényképes okmány felmutatásával érvényesíthető.